Németek és németalföldiek a Kárpát-medencében – Hungarikumokkal a világ körül 8/1.
A nyolcadik évad első epizódjában négy külföldi származású személyt mutatnak be, akik a Kárpát-medencében leltek otthonra.
Családbarát Magyarországért feliratú matrica kerül majd az autóvásárlási program keretében vásárolt autókra – jelentette ki az államtitkár.
Családbarát Magyarországért feliratú matricákkal látják el a nagycsaládosok autóvásárlási programja keretében megvásárolt személyautókat – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.
Novák Katalin ismertetése szerint azt kérik azoktól a családoktól, akik élnek a 2,5 millió forintos vissza nem térítendő támogatás lehetőségével, hogy helyezzék el a programot népszerűsítő matricát az új, legalább hét személyes autó hátsó szélvédőjén.
Közölte, előzetes becsléseik szerint a következő 12 hónapban mintegy 10 ezer nagycsaládnak tudnak segítséget nyújtani. Hozzátette: idén 5, jövőre pedig mintegy 10 milliárd forintot biztosítanak, illetve terveznek a költségvetésben, így minden jogosult igénybe is tudja venni a támogatást.
A program szélesebb körű ismertetésére színes szórólapot is kiadtak, ezen egyebek mellett az igénylés feltételei szerepelnek.
(MTI)